Színes lufik szálltak a magasba, elégedett voltál, s büszke is magadra, hiszen gyermekeid is felnéztek rád!
Gondoltad, most már könnyű lesz minden, az út sima előtted, s járható is. Nincs akadálya annak, hogy teljes erővel folytasd, hiszen elismert dolgozó lettél. Holnaptól mindenki felnéz rád, s a nők is utánad fordulnak. Szép jövő vár rád – gondoltad.
Biztos voltál benne, hogy némi túlórával, egy kis többletmunkával még
nagyobb ember leszel a főnök szemében. Most már joggal várhatod az újabb fizetésemelést. gedtél, s nem is voltál fáradt. Remek ötleted támadt! Vállalsz egy második műszakot, s ha ügyes leszel, még a családodra is marad egy kis időd.
Emlékszel? Kaptál is nem egyszer, de sajnos az inflációt nem tudta követni, s Te mindig ott maradtál, ahol a part szakadt.
Kezdett nem tetszeni a dolog. De Te nem csüg
 s lankadt a munkakedved is.
Olyan butus voltál, hogy még az éjszakáidat is rááldoztad a munkára, s alig értél haza, máris indulhattál a céghez. A főnök előtt gyorsan elhúztál, nehogy megint azt mondja: “jó karikás a szemed, csak nem éjszakáztál?”…
Nem gondoltad, hogy az otthoni munkáid így elmaradnak, s azt sem vetted észre, hogy gyermekeid már a serdülőkort is átlépték, és házasodni készülnek. Most a
ztán a lovak közé kellett csapnod, mert még nagyobb szükséged volt a pénzre, mint valaha.
Akkor nem gondoltad, mit művelsz magaddal, most viszont már érzed is az esze nélküli hajtás hova vezetett. Fáj minden porcikád, a vérnyomásod is magas, a szíveddel si
ncs minden rendben. Alig várod a nyugdíjazást, hogy végre kipihend az Életet.
Jobb, ha most leülsz egy kicsit a tópartra, s hallgatod a csendet. Lazíts egy kicsit, vedd észre a természetet. Tépj ki egy szálat a fűcsomó közül, vedd a szádba, mint gyerekkoro
dban.
Tudom, most az jutott eszedbe, amikor diák voltál, s ebéd után kiültél a ház mögé könyvvel a kezedben, s elkezdted magolni a vastag betűs részeket.
Fel-felnéztél az égre, s megcsodáltad a szárnyaló madarakat. – Minden előjött igaz? –
Nézz fel most is az égre, s láthatod, a madarak most is szabadon szárnyalnak, mit sem tudva arról, mi történik idelent. S Te? Veled mi van? Mi volt? Érezted valaha, hogy szabad vagy?
Lassan a tó fölé hajolsz, ahonnan egy ősz hajú fazon néz vissza rád, s azt mondja: “Én n
em így képzeltem.” Tudod, mit mondok? Még mindig tudsz változtatni, ha akarsz!
Dolgoztál, dolgoztál, csakhogy egy kicsit most elbíztad magad!
“Én nem így képzeltem…”
A főnököd észrevette, hogy egyre fáradtabb vagy,
A kutya sem szereti, ha néha nem simogatják meg! Sebaj! Majd egy kicsit jobban belehúzol a másodállásodba!
Végy erőt magadon, s gondold át életedet, eddigi pályafutásodat. Mit értél el azzal, hogy tanultál, több száz vastag betűs oldalt bemagoltál, s végül szüleid örömére sikeres vizsgát tettél? Ezután elhelyezkedtél egy – akkor még – jó nevű vállalatnál, ahol felnéztek rád, mint szakszervezeti tagra, s becsülték személyedben az új brigádvezetőt.
Emlékszel még? Kb. 40 évvel ezelőtt történt egy május elsejei felvonulás után, “Kiváló dolgozó”-i jelvényt vehettél át a magas tribünön, ahol az igazgató megveregette vállad, és mindenki előtt azt mondta: “csak így tovább” fiam! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
